Citadella

Mostanában két példa van elöttem. Zazi, aki hihetetlen elszántsággal végzi a kitűzött edzéseit  és megy el minden héten négyszer futni, ráadárul elképesztően szórakoztatóan még meg is írja. Meg Gergő, aki hegyen völgyön keresztül fut a munkába.
Mikor a múltkor találkoztam Gergővel, és mondta, hogy a Citadellához fut, akkor megjelent bennem a vágy. De a decemberi betegségek után nyögvenyelős futások után már komolyan egyre hitetlenebb voltam magammal. Már azon is gondolkodtam, hogy nem létezik, hogy én eljussak a félmaratonra.
Ma Tábor Kati enyhe rugdosására elindultam. Azt tudtam, hogy hosszabbat akarok futni, és hogy Balu tanácsait is követni akarom, ami nagyon nem könnyű, mert néha megőrülök a lassúságtől, meg gyaloglásoktól.
Első két km nyugdíjas tempóban meg megálva, tartva a 140 alatti pulzust. Kopaszi öböl és gát már kissé lassan, de gyakorlatilag folyamatosan futva. Közben ugye wc, pihi, és tovább. közben vágyakozva nézem a citadellát. Vissza a Petőfi híd felé, aztán Szabadság  híd, és én egyre jobban élvezem a futást, végre visszajött az a jó érzés, hogy most akármeddig tudok futni, nem lihegek igazán, gondolkodok, közben meg a quimby és a kiscsillag.:) Befordultam és felfutottam. , gyalogoltam, másztam a Citadelláig. Ilyenkor mindig újra elájulok, hogy mennyire elképesztően gyönyörű ez a város.
Lefele lassan és óvatosan futottam, és hazafelé már be is gyorsítottam, és kifejezetten élveztem végig a futást. 12 km, de ami a lényeg 2 óra folyamatos futás, kis szünettel.
Most újra elhiszem a félmaratont. na jó a 9 percet lejjebb kell még vinni, de az  már a legkevesebb.:)

Azért még leírom a hetet is.
Iszonyúan nehezen vettem rá magam, végül is csak pénteken bírtam elmenni, és akkor 4,7 km-t futottam, csak azért hogy legyen valami. Ezek után a mai futás egy csoda volt.